ezek lehet személyi jogokat sértenek, de hé... József Attila és szidott mindenkit verseiben *-*
hova tűnt
elszelelt, iramodott bátran
nem nézett rám, már csak a hátát láttam
tudom ki volt, de most már ismeretlen idegen
ki néha ágyamon fekszik mellettem
megosztom vele létem, bár ismeretlen idegen
ismertem, de most már csak ridegen
szólal meg néha benne az az ismerős valaki
ki még régen szerettem szívből hallani
persze ez rég volt, a közeli múltban
de most már ki néha, és egyre sűrűbben elő bukkan
az már kissé furcsa, lidérces, félő vászon
ilyet már túl sokat látni kerek e világon
én félek megszólalni! hallgattatni neki véleményem
mert ha valami van, amit ki kéne kérnem
akkor ugyan meg teszem,de félve lépek dühös tekintettel
hisz ha valaki szembesülni velem nem mer
azzal vitatkozni nehéz, pontosítva lehetetlen
hisz átnéz rajtam, mert ő olyan verhetetlen
de az csak ő. én elismerem hibámat
de hogy ő is megtegye, arra pici szívem ugyan várhat
meglátja egy sorokat, a pumpa fel megy benne
s majdan sziklát verem az én pici "hisztis" lelkembe
de megvetem már a hiszi fogalmának élét
hisz kit beengedett lelkem, annak ki nem tépi szívét
indulat
mert én ilyen vagyok! miért lennék más
mi szívemen van, az lesz a hatalmas kiáltás
mert én mondom sőt! üvöltöm vészjósló hangom!
ki lesz oly erős, hogy mellettem talpon maradjon?
meg mondom! üvöltöm véleményem, halljad hát!
ha nem tetszik hallgasd másnak biztató szavát
mert én csak biztattam, mikor biztatni támad lelked
de mikor meglátom másokban ellenszenved
előtör valami, gyűlölet és félelem meleg ágya
ki lenne az, ki vágyna a hozzám hasonló gyalázatos halálra
nem te! légy erős, tűrd szavaim súlyát, haragos dalát
hangoztassék még! lássam hát a hangom eltipró hadát
kiálltok érted! kiálltok magamért
meg ki engem egyszer megért
az te leszel, döntöttem egyszer ily módon
s ha valami nem tetszik, én még akkor is kimondom!
lassan kezdjél
már nem tudom hanyadik versem írom
mer a lelkemben éppen ilyenkor vívom
a harcot a gyűlölttel, félős szeggel
és gyürkőzöm meg naphosszat a hatalmas ellenszenvvel
most csúnyán nézel rám, bántanak a szavak
de ezeknek is csak indítékot adnak
az intelmeid, csípős megjegyzéseid hadára
de majd igyekszem nem mozdulni efféle aprócska valaki szavára
mint aki te vagy, legalább is efféle percek idején
ilyenkor nem szeretet van a szíved helyén
hanem gyűlölet, megvetés, megsértettség érzete
pedig nem én vagyok, ki épp lelkileg meg van mérgezve
nekem csak a szám nagy, én csak véleményt mondok
én csak szidok, és mindenkit mindennek el hordok
vagy csak téged, épp hogy támad kedvem
de ne hidd, hogy ekkora lenne veled szemben ellenszenvem
csak terelgetlek, ha már te nem teszed magaddal
én vigyázok rád, és óvlak cincált szárnyakkal
és hogy miért cincált, tépett, tollaitól fosztott?
mert kit védenének, minden erőt belőlük ki oltott
szét tépted őket, mondván neked nem kell
vagy legalább is az nem kell, kinek tulajdona e ember
de sajnálom, nem változtatok rajta
hisz egy percre se hagynálak védetlenül magadra
és miért nem? mert lám, ez lesz a vége
aprócska szíved bőrig meg lesz sértve
ki lehord, utána kutyának módján véled
és hamar ki mondod: halál az ítélet!, neked itt már véged!
5-1
öt percig némán tűrtem
nem néztem rá, csak ültem
forgattam szemem jobbra-balra
vártam, mikor leszek magamra hagyva
négy percig féltem, reszkettem
éreztem, most szívemből vesztettem
elvettem egy tollat
lett négy vers, és megannyi mondat
három percig káromkodtam, szidtam
volt hogy már jó anyámat hívtam
hozzon nekem tejet, teát vagy bármit
bármi, ami álomba csábít
két percig törtem zúztam ordítottam
mindent szidtam, nem érdekelt, bármit mondtam
törtek az üvegek, folyt a vér
lassan úgy voltam, közel már a vég, lassan engem is elér
egy perc volt, néma csönd, csak zokogásom hangja
töltötte meg a szobát és esett minden csepp a talajra
de nem érdekelt már, mert túl voltam rajta
rájöttem, ha lelkem töröm, annak semmi haszna
<<< ez hogyan készült (lenn)
